FEJLESZTŐ FOGLALKOZÁSOK

 

A Nemzeti Együttműködési Alap szakmai célú pályázata ebben a tanévben is lehetőséget biztosított alapítványunk számára, hogy támogassa az autizmussal élő gyermekeket befogadó intézmény autista csoportjait és a gyógypedagógiai óvodai csoportot.


 

Az úszás – és angol nyelv oktatásán kívül 2014. október elején – Lakatos Barbara gyógypedagógus közreműködésével – megkezdődött a kommunikációfejlesztés is, heti 3 órában a nem beszélő gyermekek számára. A napirendjükben előre jeleztük Barbi néni érkezését. Imádták a gyermekek ezt a foglalkozást és rengeteget fejlődtek a kommunikációs kártyák használatában is. A foglalkozások többnyire egyéni fejlesztés keretében zajlottak, időnként kiscsoportos formában. A gyógypedagógus sokszínű, játékos módszerekkel próbálta fejleszteni a gyermekek kommunikációs készségeit. Nagy hangsúlyt fektetett a PECS ( képcserén alapuló kommunikáció ) helyes használatára és a csoport pedagógusait nagyon sok hasznos, szakmai tanáccsal látta el. A pályázati programhoz alkalmazkodva, március elején befejeződött a fejlesztés, de ősszel szeretnénk újraindítani.

 


 

Ugyancsak októberben kezdődött el a mozgásfejlesztés Tamásné Szarvas Eleonóra gyógypedagógus vezetésével azoknak a tanulóknak, akik mozgásukban is akadályozottak vagy autizmusuknál fogva félelmekkel, egyensúlyzavarral küszködnek. A foglalkozásokon az óvodai csoportból és az „A” Autista csoportból is részt vett két kisfiú. Minden héten egyéni fejlesztéssel kezdődött a délután, aztán Nórika felépítette az akadálypályát, ahol csoportosan, segítőkkel vettek részt a gyermekek. Sok vizuális segítséggel támogattuk a feladatsort, hogy érthetőbb legyen minden kisgyermek számára. Most fejeződtek be a foglalkozások 5 hónap után. Látványos fejlődés mutatkozik több kisgyermek esetében is, és nagyon szeretnénk, ha a következő tanévben is lehetőség nyílna erre.

Nagyon szépen köszönjük a Nemzeti Együttműködési Alaptámogatását!

Köszönetünket fejezzük ki Varga Gézánénak az úszásoktatásért, Lakatos Barbarának a kommunikáció fejlesztésért, valamint Tamásné Szarvas Eleonórának a mozgásfejlesztésért!

 

 

 

 

Bejelentkezés

Oldalainkat 16 vendég és 0 tag böngészi

Életünkből

random5.jpg

Támogatóink