Tartalmas pihenés 2014.

 

Az Autisták Országos Szövetségének támogatásával ezen a nyáron is lehetőségünk nyílt az autizmussal élő gyermekek és fiatalok táboroztatására. Június 16 – 20-ig a VGÜ újra biztosította számunkra a gyönyörű-, biztonságos környezetben található pihenőházat és hatalmas kertet. Az egy hetes programot az Abigél Közhasznú Egyesület és a Nógrádi Autizmus Alapítvány közösen valósította meg.  A pályázaton elnyert támogatás szerint az egyesület a kisgyermekek-, az alapítvány a serdülők és felnőttek táboroztatásának költségeit biztosította. A program célja a szülők tehermentesítése és a gyermekek tartalmas pihenése, kikapcsolódása. A tábor 15 fő érintett gyermeket és 3 testvért fogadott, akik mellé 9 fő kísérőt biztosítottunk. A táborlakókat minden nap színes programmal vártuk.                     Erről árulkodjanak a mellékelt fotók …

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft-nek, hogy immár negyedik alkalommal ingyenesen rendelkezésünkre bocsájtotta a Salgóbányán található pihenőházát.

Nagyon szépen köszönjük a Nógrád Volán Zrt-nek, hogy a hét minden napján - reggel és délután - kisegítő járatot indított Salgóbányára, hogy gyermekeink külön busszal, kényelmesen utazhassanak.

Köszönetünket fejezzük ki a Tarján Vendéglő  munkatársainak, hogy nagyon finom, bőséges ebéddel látták el a tábor lakóit.

A gyermekek és szülők nevében köszönjük szépen a kísérők odaadó, önkéntes munkáját.

 

Bejelentkezés

Oldalainkat 1 vendég és 0 tag böngészi

Életünkből

random5.jpg

Támogatóink